Skip to content

Akiknek segített a SzomatoDráma

Helga (elvonulás 2. résztvevő) – Döbbenetes élményekben volt részem

Nem tudtam, hogy mi vár rám és tényleg… Döbbenetes élményekben és tapasztalatokban volt részem. Sikerült beleéreznem számos helyzetbe, köszönet Rékának és Vikinek. Azt hiszem, ezeknek lesz folytatása. Remélem tudtam és tudok magamnak és másoknak is segíteni az itt megtapasztaltakra visszaemlékezve. Úgy érzem, erre a 3 napra épp most volt szükségem. Therewerelovelydays.

János (elvonulás 2. résztvevő) – Megkönnyítik élethelyzetem kezelését

Konkrétabb rálátásom lett – az állításommal – a gyökér feladatokra. Szereplőként pedig egy-egy élethelyzet más szempontú megvilágítását is láthattam, s ezek megkönnyítik az aktuális élethelyzetem kezelését, az ahhoz való – mindenki számára – jó hozzáállást.

Tamás (elvonulás 2. résztvevő) – Többet ért, mint sok évem

Háááááát!! Az elején féltem. Aztán nem. Aztán megint. De már nem!!!! Összességében többet ért ez a 3 nap, mint sok évem összevetve. Szívesen megyek már haza és leszek egy kicsit jobban a család tagja.

Gabi (elvonulás 2. résztvevő) – Közel kerültem magamhoz, mint még soha

Tudnék mondani teljesen általános dolgokat, amik teljesen igazak is (nem mellesleg!), mint pl. nagyon tanulságos volt, sokszor meglepő, és még sok elismerő szóval is meg tudnám toldani ezt a felsorolást, mint például bámulatosnak tartom azt, hogy mennyire tudtok koncentrálni, fókuszálni és magatokat függetlenítve (mármint saját dolgaitoktól függetleníteni magatokat) hozzáállni az adott problémához. De ez mind nem fejezi ki azt az örömet, amivel adózom azért, mert ezáltal a három nap által közelebb sikerült kerülnöm magamhoz! Talán annyira, amennyire még soha! Még van tovább az úton, ezt érzem, de kezdetnek több volt (sokkal több), mint amit vártam (magamtól). Egyszóval, sikerült meglepnetek. Nagyon köszönöm!

Dóri (elvonulás 2. résztvevő) – Nyitottá váltam minden, és mindenki felé

Amit hozott a hétvége: nyugalmat, kisebb előrelépést. Nagyon jó volt, jók voltak a játékok. Erősek voltak, sokat segítettek. Nyitottá váltam minden, és mindenki felé.

Kata (elvonulás 2. résztvevő) – Sokat adott

Ismételten sokat adott nekem ez a hétvége. Az állításom nagyon segítette, úgymond végpontja lett az előző időszakom lezárásának. Így most már megkezdődhet az Életen át tartó románc… Köszönök mindent! Szeretettel.

Krisztián (elvonulás 2. résztvevő) – Megkaptam, amit vártam

Kedvességet, határozottságot, szakmai hozzáértést vártam, és ezeket meg is kaptam.

Nóri (elvonulás 1. résztvevő) – Mostantól csak “ÉLET” lesz

Kedvesek! Tegnap mikor lefeküdtem, volt bennem egy kis félelem, hogy reggel felébredek és kiderül, mindez csak álom volt.
De reggel felébredtem, és eszembe jutottatok, és elöntött az a szeretet hullám, amit tegnap a „Szeretet” szerepet játszva éltem meg, és tudtam, hogy mostantól nem lesznek “csak álmok”. Mostantól “csak ÉLET” lesz, tele álmokkal, találkozásokkal, és igen, néha talán fájdalmakkal, de ez így szép és kerek:-)))
Nagyon-nagyon köszönöm Mindannyiótoknak, amit kaptam Tőletek ez alatt a 3 nap alatt, és úgy érzem, nem utoljára voltunk így együtt!!!
Sok-sok szeretettel: Nóri

Csilla (elvonulás 1. résztvevő) – Csak szeretet és figyelem van

Csodás élmény volt!
Így utólag az jön fel leginkább, hogy önmagam lehettem. Nincs ítélkezés, nincsenek elvárások, kéretlen tanácsok, csak szeretet- és figyelemfolyam. :-)
Köszönöm Mindegyikőtöknek! És a viszontlátásra!
Szeretettel: Csilla

Csabi (elvonulás 1. résztvevő) – Minden elképzelhetőt felülmúlt!

Kedvesek! Nagyon-nagyon köszönöm ezt a szuper hétvégét! Fogalmam sem volt, hogy mire számíthatok…, viszont minden elképzelhetőt felülmúlt! :-)
Ré és Viki! Sok sikert a további közös munkához! Nekem nagyon bejött! November 21-i hétvégét már be is írtam a naptáramba. :-)
Feltétel nélküli szeretetet küldök mindnyájunknak! Csabi

Nóra (elvonulás 1. résztvevő) – Az önvalómat kaptam

Pont azokra a kérdéseimre kaptam választ, amik az utóbbi időben foglalkoztattak, de valahogy nem állt össze a kép. Ez most megtörtént. A önvalómat kaptam, ez örömmel, boldogsággal tölt el. Mindenben többet kaptam, mint amire számítottam.
Nagyon köszönöm a közös munkát!

Tünde (elvonulás 1. résztvevő) – A félelmeim feloldását kaptam

A félelmeim feloldását kaptam. Nyitottabbnak érzem magam. Jó volt a többieknek segíteni. Maradt valami, ami nyomaszt – vagy még folyamatban van?

Jó veletek, az irányításotokkal dolgozni. Réka szakértelme lenyűgöző! Viki beleérzése, hálája csodás!

Barbara (elvonulás 1. résztvevő) – A legtöbbet hoztam haza: hitet

A legtöbbet hoztam haza: HITET magamban és az UNIVERZUMBAN. Tapasztalatot, feltöltődést, az ismeretlennel való találkozást.

Kedves Vezetők, nem volt elvárásom, és nagyon sokat kaptam. Más nézőpontokat, a létezésben, munkában való hitet.

Ildikó (elvonulás 1. résztvevő) – Megéreztem egy régi barátnőm szeretetét

Bíztam a vezetőkben, hogy minden úgy lesz, ahogy a legjobb. Támogatást, örömöt, szeretetet kaptam tőlük. De ami személyesen a legfontosabb számomra, hogy újra megéreztem egy régi barátnőm szeretetét.

Kinga (elvonulás 1. résztvevő) – Mindvégig a megoldások felé vittek minket

Azért jöttem, hogy magammal foglalkozzak, lenyugodjak, helyre tegyek egy-két dolgot. A legtöbbet mégis a mások játékában való részvételből, és az esti beszélgetésekből sokat tanultam.

A vezetők jó kereteket adtak ehhez, nem hagyták „elfajulni” a dolgokat, és mindvégig a megoldások felé vittek minket.

Hédi (elvonulás 1. résztvevő) – Kevesebbel is beértem volna :)

Az utóbbi időben nagyon elnyomott, vagy elülni hagyott érzéseim újra felébredését, és megértését vártam, a lehetséges maximumot kaptam.

Nekem nagyon tetszett ez a vezetési mód, hogy a megoldásokra és a továbblépésre koncentráltunk, a túl sok emlékezés helyett. A vezetőktől empátiát, beleérzést, ráérzést kaptam, és határozott, de gyengéd vezetést. Én kevesebbel is beértem volna. :)

Réka – Fenomenális

A állítós nap fenomenális volt!!!!! :) :) :) :) :)

Puszi: Réka

Joli – Homokzsákoktól megszabadulni

Nekem a SzervÁllítás nagyon eredményes volt. Felszínre jöttek a bennem zajló érzelmek és félelmeim kb. 2 óra alatt… Feltárta a bennem lévő folyamatokat. Eddig ilyen hatékony módszerrel nem találkoztam.

Nagyon jó érzés a homokzsákoktól megszabadulni. Könnyebbnek érzem magam.

Mari – Működik

Fogalmam sincs, hogy hogyan működik ez az egész, de működik :). Sokszorosan teszteltem, úgyhogy jó szívvel tudom ajánlani, gyertek, próbáljátok ki.

Mira – Fontos, érthetetlen, csodás dolog történt

Nagyon különös állítás volt a tegnapi. Annyira bemozgatott, mint még soha semmi. Nagyon furán, lebegősen, fáradtan, izzadósan vagyok ma, közben meg azt érzem, hogy valami nagyon fontos, érthetetlen, csodálatos dolog történt, meglátjuk hova vezetnek a folyamatok :).

Nagyon köszönöm a lehetőséget :) ölelés, Mira

Árpád – Sok folyamatot indított

A múltkori állítás – amiért még egyszer mindenkinek hálás köszönetem :)  – nagyon mélyre ment, s nagyon sok folyamatot indított el. Úgy érzem, egy picit most lazítanom kell, s hagynom az elindult folyamatokat alakulni, valamint megélni az érintett területek újjászületését. Mindenkinek örömteli megérkezést! :)

Anita – Mintha forgószél kerekedett volna

Folyamatosan dolgozott bennem napokig még, teljesen megvilágosodott a probléma oka, hogy miért csak a lehetőségbe voltam szerelmes egész életemben.

A többi történetben/állításban is elég erősen érintett voltam, és azóta is folyamatosan rendeződnek körülöttem a dolgaim, természetesen pozitív irányba.

Olyan érzésem van, mintha egy forgószél kerekedett volna fel bennem és kisöpör egy csomó idejétmúlt, feleslegessé vált érzést, kapcsolatot, amikről igazából tudtam, hogy már el kellene engedni őket, de különösebben nem zavart, jól elvoltam velük, mondhatni, megszoktam őket. Hát most viszont nagytakarítás van, az időzítés is a legjobb, mert így a böjt idején a testi méregtelenítés nagyon jól összekapcsolódik a lelki méregtelenítéssel és még hatékonyabban működik. Legalábbis én így érzem.

Lelle – Nagyon felkavarodik az állóvíz

Az állítás nagyon tartalmas és sokatmondó volt. Most nagyon felkavarodik az állóvíz, ez azért valahol kellemetlen helyzetbe hoz, mert változással kell szembenézni, meg ez megint borogatja a kapcsolatrendszert, és ez frusztrálttá tesz. Ugyanakkor valahol értem, hogy ez bizonyára jó nekem. Olyan jó lenne, ha ki tudnék tűzni célokat, amiben hiszek. Olyan jó lenne megérteni 100%-osan hittel, lélekkel, szívvel a helyes utat, amiről dönteni is jól esik, meg utána is hiszek és kitartok mellette.

Edina – Fantasztikus élmény

A múltkori alkalom fantasztikus élmény volt nekem! Nagyon tetszett es jól el is fáradtam :) persze jóféle fáradtsággal. Olyan lelkesedéssel meséltem H-nak, hogy neki is van kedve csatlakozni! :)Már most várom!!!!

Bea – A folyamat megállítható

Köszönöm a lehetőséget a Szerv-állítással kapcsolatban. Lányomnál elindult a változás folyamata. Először náthás lett és feküdnie kellett. Hétvégére elküldte a fiúkat vendégségbe. Így két nap csajos pizsis napot tartott a kutyussal, tévézett és élvezte az egyedüllétet.
Ma volt a kórházban kivizsgáláson. Megállapították, hogy a szemében az idegpályákon és szemvérkeringésében olyan állapot van, ami hasonló, mint a szívinfarktus csak szemben. Ha nem iszik, és nem dohányzik és diétás életet él, akkor ez a folyamat megállítható. Ha nem akkor már nem tudnak segíteni.

Lányom nagyon félt a mai vizsgálattól, és nagyon fel volt dobva az eredménytől, hogy ez a folyamat megállítható, ő dönti el, hogy milyen életet akar élni. Az élettársával is sokkal jobb lett a kapcsolat az állítás óta. Nagyon köszönöm a segítségedet!

Mária – Nem vagyok egyedül

Nem tudom most hirtelen megmondani, hogy mi is zajlik bennem a játék óta…. De az biztos, hogy erősebb vagyok, talán derűlátóbb is, nem vagyok egyedül. A fura fájdalmaim felerősödtek, de ez akár lehet valami gyógyreakció is gondolom én.

Phédra – Állati hiteles

Szia Réka, legközelebb hozok magammal barátnőket is – a reklámozás része egyáltalán nem esik nehezemre, mert nekem állati hiteles voltál, úgyhogy szívesen ajánlom bárkinek. Szép napot!

Ágota – Nem állítóként, hanem támogató szereplőként voltam jelen

Érdekes volt a délután, nagyon elfáradtam és mintha kiürült volna testem- lelkem, könnyűnek éreztem magam. Másnaptól viszont nagyon feszült voltam.

Érdekes, tanulságos élményeket kaptam és úgy érzem, most kicsit lesüllyedtek (szinte alig tudom visszaidézni) a történések, de valahogy úgy is érzem, talán most dolgozom fel?! Csak találgatok… :)

És jelentkezek saját állításra!

András – Érdekes, izgalmas élmény

Egy képzés keretében találkoztam a “Szerv-állítás” módszertanával. Érdekes, izgalmas élményben volt részem. A csoportunk egyik tagja egy szervi fájdalmával dolgozott. A módszer segítségével a téma “hozója” megbékéléssel, megnyugvással fejezte be a munkát, remélem, azóta csökkentek fájdalmai is.

A program tartóját, Rékát is szívesen ajánlom a figyelmetekbe. Régóta ismerem őt, szorgalmasan tanul a legjobb mesterektől, kitartóan foglalkozik magával, a belső harmóniájával is. Tiszteletreméltó ember.

Biztos vagyok benne, hogy a résztvevők jól döntenek, ha ezt választják programjuknak.

No tags for this post.
No comments yet

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.